Gyógypedikűr

Gyakori panaszok a szalonban

Anita

·

·

4 perc

lábnyomok a homokban

Kevesen vagyunk, akik teljesen egészséges lábakon szaladgálunk a nagyvilágban, talán te is egy vagy közülünk, hiszen épp egy lábápolási blogot böngészel.

Összegyűjtöttem neked a leggyakoribb tüneteket, amikre megoldást kerestek korábbi vendégeim.

Vélt vagy valós bőrkeményedés a talpon:

Nem véletlenül írom így, képzeld el, sok esetem volt, amikor a talpon alig találtam megvastagodott bőrt, helyette száraz, vékony, repedezett területek voltak csak, amiket a vendég rendszeresen reszelgetett otthon, ám a helyzet nem javult, inkább csak romlott.

A valódi bőrkeményedés helyén a bőr nyomás elleni védekezésként megvastagodik, sárgásan elszíneződik, sőt, a felesleges, elhalt bőr eltávolítása után is megtartja ezt a sárgás színt.

Ezt a felesleges, elhalt szarutömeget rendszeresen el kell távolítani, de nagyon nem mindegy, hogy ez a rendszeresség milyen időközönként történik meg. Ha túl gyakran, akkor a bőr védekezésképp még jobban rákapcsol a szarutermelésre, ha túl ritkán, akkor pedig a bőr állapotától függően további szövődmények alakulnak ki (repedések, tyúkszemek, fekélyek).

A szakemberek az alábbi módszerekkel távolítják el a talpi bőrkeményedéseket:

  • Bőroldás / hámlasztás

  • Szikés / késes

  • Gépi pedikűr: vizes / száraz

  • Ezek kombinációi

Ahogyan a kozmetikusnál, és a fodrásznál is a kívánt eredményt mondod, mutatod meg és megbeszélitek, mi valósítható meg, milyen módszerekkel, ugyanígy van ez a pedikűr esetében is: 

Pedikűrösöddel az állapotfelmérés során beszélitek meg, milyen problémával érkeztél kezelésre, mit lát a ő, vannak-e kezelést befolyásoló vagy tiltó körülmények, ezek után dől el a kezelés módszere. Sok esetben lehet többféle módszert kombinálni, hogy számodra optimális eredmény szülessen, majd pedig megbeszélitek, hogyan lehet ezt az elért eredményt minél tovább megőrizni, milyen gyakran érdemes a következő kezelésen megjelenni.

Fájdalmas nyomásérzet járás közben, zárt cipőben:

Ha lábad a nap nagy részében kényelmetlen, nem megfelelő méretű cipőbe van szorítva, könnyen kialakulnak úgynevezett nyomáspontok, amik először bőrpirosodással jeleznek, majd elkezd kialakulni a bőrkeményedés, ha pedig ezt nem kezeled, tyúkszem is lehet belőle. Először csak néha, egyes helyzetekben jelez fájdalmat, majd ahogy növekszik a tyúkszem, a töve egyre mélyebbre hatol a bőrben, eléri az idegeket, onnan pedig képes minden lépést szenvedéssé változtatni.

Tyúkszem eltávolítást a legtöbb szakember vállal pedikűr nélkül is, de azt is fogadd el, ha a választott szakember egy komplex állapotfelmérés-kezelés során vállalja a tyúkszem eltávolítását, hiszen így kapja a legátfogóbb képet arról, mi miatt alakult ki nálad ez az elváltozás, mit tud javasolni a kiújulás ellen.

Változás a körmök színében, állagában:

Körmeid sokféleképpen tudnak jelezni, minden egészségestől eltérő állapot jelzés a szervezetedtől, valami nem oké…

Leggyakoribb elváltozások:

Vékony, töredező köröm

Lemezesen elváló köröm

Sárguló, megvastagodó köröm

Barázdák, bemélyedések megjelenése

Fehér foltok megjelenése

Elszíneződések: barna / sárga / kék / zöld / lila

Amit itt fontosnak tartok kiemelni, hogy ha trauma, baleset éri a körmöt, leggyakoribb, hogy valami ráesik, odacsukódik, tudd, hogy fordulhatsz kéz- és lábápolóhoz is, az eset súlyosságától függően. Ha azt gondolnád, hogy oké, majd elmúlik az a lüktetés és majd egyszer csak lenő az a lila/kék köröm, persze ez így is van, de ha időben kérsz segítséget, a gyógyulás jelentősen felgyorsítható megfelelően képzett szakember segítségével.

Leszakadt, beszakadt körmöket a legtöbb kézápoló, műkörömépítő is tud látni, de mindenképpen el kell fogadni azt, hogy elsődleges a sebgyógyulás és csak utána lehet felmérni a helyzetet, regenerálni a körömlemezt és újra műkörmöt építeni.

Ha azonban a helyzet komolysága egészségügyi ellátást igényel, akkor nem érdemes habozni, várakozni, a gyors segítség a legjobb segítség, később pedig érdemes segítséget kérni a sérült köröm regenerálódásához. Remek kozmetikumok állnak a rendelkezésünkre, amikkel hihetetlenül felgyorsítható egy sérült körömlemez növekedése, nem érdemes elhalasztani ezeket a lehetőségeket.

Amit itt fontosnak tartok kiemelni, hogy ha trauma, baleset éri a körmöt, leggyakoribb, hogy valami ráesik, odacsukódik, tudd, hogy fordulhatsz kéz- és lábápolóhoz is az eset súlyosságától függően. Ha azt gondolnád, hogy oké, majd elmúlik az a lüktetés és majd egyszercsak lenő az a lila/kék köröm. Persze, ez így van, de ha időben kérsz segítséget, ez a gyógyulás jelentősen felgyorsítható megfelelően képzett szakember segítségével.

Leszakadt, beszakadt körmöket a legtöbb kézápoló, műkörömépítő el tud látni, de mindenképpen el kell fogadni azt, hogy első a sebgyógyulás és csak utána lehet felmérni a helyzetet, regenerálni a körömlemezt és újra műkörmöt építeni.

Ha azonban a helyzet komolysága egészségügyi ellátást igényel, akkor nem érdemes habozni, várakozni, a gyors segítség a legjobb segítség, később pedig érdemes segítséget kérni a sérült köröm regenerálódásához. Remek kozmetikumok állnak a rendelkezésünkre, amikkel hihetetlenül felgyorsítható egy sérült körömlemez növekedése, nem érdemes elhalasztani ezeket a lehetőségeket.

Így készülj a kezelésre:

Felismertél egy elváltozást, azonosítottál egy problémát, eldöntötted, hogy szakemberhez fordulsz, mi a következő lépés?

Időpontot egyeztetsz a kiválasztott kollégához, amire indenképp érdemes felkészülten érkezni, hiszen meg fogjuk kérdezni:

  • mikor fedezted fel,

  • emlékszel-e olyan eseményre, ami okozhatta,

  • állt-e be nagyobb változás az életedben,

  • szedsz-e valamilyen gyógyszert,

  • van-e ismert betegséged?

Ha átbeszéltétek ezeket a kérdéseket, már el tudja dönteni a választott szakember, hogyan folytatódjon a történet: elvégezhető-e a kezelés, ami miatt felkerested vagy tanácsos egészségügyi szakemberhez fordulnod. Kérlek, fogadd el, ha ezt a választ kapod, és ne késlekedj, mert a problémád megoldásában jelentős szerepe lehet a gyors kezelésnek.

Ha pedig a választott kéz- és lábápoló úgy döntött, hogy tudja kezelni a problémádat, ne lepődj meg, ha feljegyzéseket tesz, fotókat készít, ez fog segíteni nektek követni a javulás folyamatát. Biztosan fogsz kapni otthoni ápolási feladatokat, fontos, hogy ezeket betartsd, csak így várható javulás.

Még egy fontos tényező: ha tudod, hogy egy elváltozás, fertőzés mióta áll fenn és a szakember felállít neked egy kezelési tervet, fogadd el, ha nem azonnali eredményt ígér. Csodák ritkán történnek, ha több hónapja, éve tart egy állapot, nem egy kezelés fogja megoldani varázsütésre, kitartó csapatmunka fog sikert hozni!

A körömlemez elváltozásait egy későbbi bejegyzésben tovább részletezem.

Remélem hasznos volt számodra ez az összefoglaló, ha további kérdésed van:

Készen állsz a lábad egészségéért tenni?

Egy hely, ahol fókuszban a te lábad egészsége, szépsége.

Nyitvatartás

Hétköznap 7:00–20:00 (előre egyeztetett időpontban)

© 2026 a te lábad. Minden jog fenntartva.